Erdélyben
2006 óta folyamatosan csökken a magyar gyermekek száma.
2010-ben először következett be az, hogy a magyar újszülöttek száma
tízezer fő alá esett.
Az elmúlt néhány év 15%-os gyermekszám-csökkenése
a szórványban és a Bánságban hatványozottan jelentkezett.  Az erdélyi
szórványmegyékben mintegy harmadával, a Bánságban 50%-kal esett
vissza rövid időszak alatt a gyermekszám.
Ennek hatására a 2014-es tanévtől kezdődően a magyar tannyelven
beiskolázható gyermekek számának visszaesése miatt komoly kihívások
érik az erdélyi magyar oktatási intézményhálózatot.

Ha a romániai magyar közösség nem készül fel tudatosan ezekre a
kihívásokra, a magyar nyelvű iskolák, oktatási helyszínek tömeges felszámolódása egy olyan folyamatot indíthat meg, amely rövid távon
(akár 2020-ig) a szórvány oktatási hálózat szinte teljes ellehetetlenüléséhez vezethet.

Honlapunk célja, hogy:
-        Bemutassa azokat a kritikus pontokat, oktatási helyszíneket ahol a magyar oktatási intézményrendszer fenntartása a 2014-2020
közötti időszakban speciális tennivalókat igényel majd.

-        Közös gondolkodást indítson el arról, hogy mit lehet tenni ezen demográfiai szempontból veszélyeztetett régiók érdekében.

-        Információkat nyújtson a döntéshozók részére, hogy milyen módon lehetne megerősíteni az erdélyi magyar oktatási rendszer
veszélyeztetett pontjait.

Arról, hogy mi alapján történt a szóban forgó kritikus pontok, ún.
veszélyeztetett oktatási helyszínek kiválasztása, a honlap
Iskolák veszélyben című menüpontjában olvashat. Szintén itt találja meg az általunk kiválasztott (és a program keretében felkeresett)
helyszínek oktatási helyzetének rövid leírását, ún.
adatlapok formájában, emellett néhány olyan helyszín leírását is, amelyek az általunk
megfogalmazott kritériumrendszer szerint ugyan nem sorolhatók a veszélyeztetett kategóriába, viszont egy-egy térségben
oktatásszerkezeti szempontból meghatározó szerepet töltenek be. Felsoroltuk ugyanakkor azokat a településeket is, ahol korábban
működött, jelenleg viszont már nem működik magyar oktatás, a közelmúltban, vagy éppen az elmúlt egy-két évtizedben ugyanis
megszűnt. Ezekről a helyszínekről csak abban az esetben töltöttünk fel adatlapot, hogyha a helyszíni tájékozódás során valami miatt
érdekesnek ítéltük az ottani helyzetet, esetleg úgy láttuk, hogy reális esély mutatkozik a közeljövőben a magyar oktatás újraindítására.

Honlapunk
Tanulmányok menüpontja alatt egyrészt olyan szövegeket, háttéranyagokat olvashat, amelyek segítenek megérteni a
romániai közigazgatási és oktatási rendszer működését, illetve fontos támpontokat nyújtanak a magyar nyelvű oktatás tervezésének
megértésében, másrészt pedig olyan tanulmányokat teszünk elérhetővé, amelyek az elmúlt években születtek és szorosan
kapcsolódnak programunk témájához. Emellett, a
Sajtóanyagok menüpontban olyan írásokat, sajtócikkeket gyűjtöttünk össze, amelyek
az Iskolák veszélyben programmal szoros összefüggésben az erdélyi magyar oktatás közérdeklődésre számot tartó problémáira hívják
fel a figyelmet, időnként akár közvitát is generálva.

A iskolakveszelyben.ro honlap és az Iskolák Veszélyben program a Közpolitikai Elemző Központ akciója, amely a Kisebbségkutató
Intézet és a nyelvijogok.ro kezdeményezésére jött létre. További információkat talál rólunk a
Kapcsolat menüpontban, támogatóinkról a
Támogatók menüpont alatt.


Hasznos böngészést kívánunk, örömmel várjuk visszajelzéseit.
Támogatóink:
A legutóbbi frissítés időpontja:
201
5 szept. 9.
Feltöltött adatlapok száma:
28
6 db
Hírek, aktualitások:
2015 szept. 9: A 2014/5-ös tanév magyar oktatási hálózatának térképe szabadon letölthető a tanulmányok menűpontból.
2014/5-ös tanév adatainak megfelelően frissitettük és kiegészítettük mintegy 40 újabb adatlapot.
Egyes, a honlapon található
anyagok a BGA Zrt -
Nemzetpolitikai Kutatóintézetének
megrendelésére készültek.







Köszönjük, hogy
megrendelésükkel lehetővé tették
ezen szövegek megszületését.
A program partnerei: